Elhullott egy újabb európai nagy, Franciaország Zidane-ékat idézve tette el láb alól Svájcot. Az egész világ Costa Rica válogatottján ámul és bámul.
Amikor kisorsolták a brazil foci vb csoportjait, lehetett tudni, hogy a D-csoport három nagyja (olaszok, uruk, angolok) közül valaki nem éri meg a legjobb 16 mezőnyét. Sokakkal együtt én is arra tippeltem, hogy Anglia lesz az áldozat, és Olaszország-Uruguay kombó megy majd tovább. Az angol dolog bejött. A másik viszont nagyon nem! Costa Rica ugyanis jött, látott, elverte előbb Suarezéket, majd Buffonékat, és már nyolcaddöntős! A vicc az egészben, hogy Bryan Ruizék teljesen megérdemelten nyertek mindkétszer. Pinto mester egy fegyelmezett, nagyon taktikus gárdát rakott össze, akik bárkire veszélyesek lehetnek. Tudva, hogy a kieséses szakaszban mely csoportból kapnak ellenfelet (C), nem elképzelhetetlen, hogy a negyeddöntőben is találkozunk Costa Ricaval. Ami a csoport másik, továbbjutó helyét illeti, azért igen komoly csata lesz június 24-én 18 órakor Uruguay és Olaszország között! Írjátok fel a naptárba, nem szabad kihagyni!
A tegnapi nap másik pozitív eseménye a francia válogatott álom focija. Benzema-ék olyan látványos és eredményes focit játszanak, ami a 1998-2000 gall nemzeti tizenegyet kezdi megidézni. Didier Deschamp csapata nagyon simán lépett át keleti szomszédján. Svájc nem egy kutyaütő csapat, de esélyük sem volt, csak közeli nézők lehettek az 5-2-re elvesztett meccsen. Ami figyelmeztető lehet minden csapatnak, hogy Franciaország úgy lőtt nyolcat, hogy eddig igazán meg sem erőltette magát!
Éjfélkor igazi ki-ki meccset hozott az Ecuador-Honduras lokális derbi. A dél amerikai csapat hátrányból fordítva 2-1-el abszolválta a meccset, ami Hondurasnak a kiesést, Valenciaéknak a reményt jelenti. A gond csak annyi Ecuador szempontjából, hogy az uccsó körben a bombaformában lévő franciákkal játszanak.
A mai meccs kínálat nem tűnik annyira izgalmasnak. Argentína újabb bemelegítő meccset játszik a kieséses szakasz előtt. Sabella mester csapata az izmosnak aligha nevezhető Iránnal küzd majd meg. Messiék győzelme borítékolható, csak a gólarány lesz kérdéses. Nálam 3-0 a tipp.
Ezt követően jönnek a németek, akiket valszeg jobban meg fog izzasztani Ghána, mint tette Cé Ronaldó és Portugália. Lahmék kicsit nehezebben de lenyomják a 'Fekete Csillagokat'. gól gazdag meccset várok aminek a végén 3-2-re nyernek a germánok.
Tegnap estéhez hasonlóan ma éjfélkor is kieséses rangadót rendeznek. A mai két alakulat Nigéria és Bosznia lesz. A bosnyákok jól harcoltak Argentína ellen, míg az afrikaiak támadói totális csődöt jelentettek a perzsákkal szemben. Dzsekoék most megmutathatják miért is nyerték meg a selejtező csoportjukat, és vár tőlük oly sok szaki meglepit. A vége 2-1-lesz az európaiaknak.