Brazília hozta a kötelezőt, hollandok elkerülték a házigazdákat, Horvátország nem bírta a nyomást, a címvédő szépen búcsúzott
Tudom ez csak Kamerun volt, de ettől még jó volt látni, hogy a Brazilok nem felejtettek el focizni. És nem mellékesen Neymar önbizalmának is jót tett a két lőtt gól. A 4-1-es siker két okból is fontos volt a hazaiaknak. Egy, végre elkaphatnak egy ritmust ami a kieséses szakaszban nem hátrány, és kettő, elkerülték az igen veszélyes holland válogatottat.
A csoport második meccsén Horvátország nem tudta hozni a tőle elvártakat. Modricsék győzelem vagy halál felkiáltással léptek pályára Mexikó ellen, aminek a vége nem lett szép. Nem elég, hogy csak tízen fejezték be a találkozót, de négy gólt kaptak egy olyan támadó sortól, akik az előző két meccsen csak egyre voltak képesek. A 3-1 szép ajándék a mexikóiaknak, de többre nem nagyon számíthatnak.
Méghozzá azért nem mert a B-csoportból azt a Hollandiát kapják, akik a spanyolok elleni csoda foci után, bemutatták, hogy nem csak szenvedve (ausztrálok), de szinte helyzet nélkül (Chile) is tudnak nyerni . Van Gaal két csoda cseréje villant egyet-egyet, és ezzel elintézték a chileieket. Szegény Chile hiába játszott jól mind három csoport meccsén, a legjobb tizenhatban a házigazdákat kapták, akik nem mellesleg a mumusuk is egyben. Nem irigylem őket
Spanyolország megmutatta hogyan kell stílusosan búcsúzni a vb-től Torresék szép focival rúgtak hármat Ausztráliának. A 'Kenguruk' elfogytak az utolsó körre, és az is kiderült, hogy egy szem sztárjuk (Cahill) nélkül nem valami ütősek.
Mai kínálatban igen érdekesnek ígérkezik. Délután 6-tól Uruguay-Olaszország, illetve Costa Rica-Anglia párosból lehet választani. Utóbbinál kiderül tudnak-e spanyolos búcsút az angolok, vagy a torna meglepetés csapat őket is elfenekeli. Costa Rica azzal a tudattal lép pályára, hogy a csoport győzelemhez elég lesz nekik a döntetlen, ami abból a szempontból nem mindegy, hogy így elkerülhetik a jó formában lévő kolumbiaiakat.
Az olasz-uru találkozó igazi háború lesz. Olaszoknak elég az iksz az üdvösséghez, míg Suarezéknek kell a három pont. Itt az idő, hogy ne csak a Liverpool ásza villantson, hanem a csapattársak is csináljanak valamit. Olaszország a döntetlenek mestere volt régen, de azok az idők mér elmúltak. Hiányzik a beton védelem amitől mindenki rettegett. Ma gólt kell lőniük, kérdés Balotelli milyen hangulatban lesz.
Az esti párosításokban nem lesz akkora szikrázás, de az utolsó továbbjutó helyért még küzdeni fognak a srácok. A már továbbjutott Kolumbia B-csapatával legalább egy ikszre jó lesz Japán ellen, ami elég lesz a csoport győzelemhez. A másik találkozón Elefántcsontpart lenyomja majd a vb-nívójától meg nem ütő görögöket.
Tippek
Costa Rica-Anglia 1-2
Olaszország-Uruguay 2-1
Japán-Kolumbia 1-3
Görögország-Elefántcsontpart 0-1